Csomós Patrícia

Amióta az eszemet tudom, foglalkoztatott mások segítése, támogatása. A középiskola után döntöttem el, hogy jelentkezem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Tudományi Karán induló diplomás szülésznő szakra. Életem első szüléseit gyakorlati óráim során láttam a „régi” Kútvölgyi Kórházban. Itt már éreztem, hogy jó helyen vagyok és körvonalazódni látszik az, amivel igazán foglalkozni szeretnék. A négyéves képzés gyakorlati ideje alatt megfordultam még a Honvéd Kórház szülészetén, végül a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházban találtam meg azt a két bábát, akik mellett igazán jól éreztem magam, akik rámutattak a háborítatlan születés lényegére. 2012-ben fejeztem be a főiskolát.

Hamarosan várandós lettem és megszületett első kisfiam: Levi, akivel átélhettem a születés csodáját. 2014-ben kaptam lehetőséget az Életfa Bábapraxistól, hogy intézményen kívüli szüléseket kísérhessek. Második gyermekem, Beni, 2015-ben, otthonunkban született. 2019-ben indítottuk útjára a Mindenhol Jó Bábapraxist, hogy még több gondoskodást és odafigyelést tudjunk nyújtani a hozzánk forduló családoknak.

Miután Siófokra költöztünk foglalkoztat az, hogy hogyan tudnám a térségben átadni, hírét vinni, annak a szemléletnek, ami hitem szerint egy jobb világot teremt mindannyiunknak. Ezért kezdtük el a kórházi szülésre felkészítő tanfolyamunkat, mely a természetes folyamatokat mutatja be a maga teljességében és részt vettem az Életkezdet Perinatális Munkacsoport megalapításában.

Hiszek benne, hogy a nők szülésélménye és a babák születésélménye egész életükre hatással van, így fő célom, hogy mindenkinek olyan csodás szülés és születésélménye lehessen, amilyet szeretne! 🙂

Ismerd meg Tagjainkat: Kattints ide

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top
Verified by ExactMetrics