Témánk : Hogyan fejlesszük gyermekeink egészséges önbecsülését?
Nagy várakozással gyűltünk össze a költészet napján az Anyakör szokott helyén a “művház” szabadidő szobájában. A szülők Orosz Katalint várták, többünk azért mert már megtapasztalta a nyimi Anyanapon, hogy mennyit lehet meríteni a mondanivalójából. Mások azért jöttek el, mert még személyesen nem szereztek tapasztalatot Katiról, de a hírét már hallották és a kíváncsiságuk elhozta őket babájukkal, férjükkel együtt – mindig különösen nagy öröm, ha apukák és nagyszülők is csatlakoznak hozzánk!
Orosz Katalin pedig – akinek munkásságát hosszasan sorolhatnánk, de ezek közül legkedvesebb számunkra az a tény, hogy az Életkezdet szakmai vezetője – meg akarta tapasztalni azt a kellemes, befogadó és megtartó légkört, ami elmesélésünk alapján az Anyakör jellemzője. Így történt meg az egyik találkozónkon, hogy egyenesen ránk pirított amiért eddig nem hívtuk meg előadónak.
Ahogy kezdett megtelni a terem totyogókkal, kismamákkal, szülőkkel és nagyszülőkkel, Kati máris a tettek mezejére lépett. Először régi ismerősként köszöntötte a kis féléves Mikit, aki rendszeres résztvevője a szakmai találkozóknak, majd lecsapott a lehetőségre és ráirányította a figyelmet arra amivel sokunk összezavarja gyermekét. Egy kis esésből adódó ütődésre és pityergésre sokan reagálunk megnyugtatásként a “nincsen semmi baj!” felkiáltással. Célszerűbb ilyenkor megkérdezni, hogy “hol fáj?” ezzel átirányítva a gyermek figyelmét, segíteni tapasztalásokat gyűjteni, illetve elmagyarázni, hogy mi történt vele “látod beleakadt a lábad a küszöbe, elestél, megütötted a térded és most fáj”.
A gyerekek ismét a segítségére siettek Katinak abban, hogy bemutathassa: biztonságos környezetben a gyerekek nem csinálnak olyat, ami veszélyes számukra. Tökéletesen tudják mi a mélység, mi stabil, mi nem az, hogyan közlekedhetnek, mászhatnak úgy, hogy ne sérüljenek meg. Ha nem féltjük túl őket, megtanulnak esni és vigyázni magukra.
Előkerült, mint téma az apák szerepe is. Az, hogy az apa mennyire meghatározó a gyermeke életében a jelenlétével, rossz esetben pedig jelenlétének a hiányával. Az apák töltik be a falkavezér szerepét, ők hozzák a szabályokat. Míg az apa a falkavezér addig az anyáé a gondoskodó szerep. Nagyon kell vigyáznia az anyának, nehogy véletlenül át akarja venni az apa falkavezér szerepét. Súlyos, kizárólag az apákra nehezedő feladat, hogy ők adják meg gyermekük (fiuk, lányuk) önbecsülését. Itt rögtön hozzáfűzte Kati, hogy emlékezzünk csak vissza, hány klasszikus regény hőse küzd erejét megfeszítve egész életében apja elismeréséért.
És már kanyarodtunk is a dicséret témájához. A jó dicséret ugyanis nem tudható le azzal, hogy “ügyes voltál”. Azon felül, hogy elmondjuk gyermekünknek pontosan mit találtunk elismerésre méltónak abban, amit csinált, mindig figyeljünk arra, hogy a dicséretünket kiváltó cselekedet önkéntes legyen. Valamint neurobiológiai kutatások alapján most már azt is tudjuk, hogy tanulni csakis pozitív megerősítések által lehet.
Megtudhattuk Katitól, hogy sajnos milyen sok szülő rontja el gyermeke egészséges lelki fejlődését azzal, hogy barátjaként, társaként kezeli gyermekét, megosztja vele mindennapos gondjait. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a gyerek lelke nem bírja el, jegyezzük meg, vigyük magunkkal arra az időre, amikor a kis totyogónk már nagyobbacska és úgy látjuk remekül boldogul a világban, hogy “a gyerekünk nem a barátunk”. Mi tartozunk felelősséggel érte, nem pedig ő miértünk.
Átszőtte az alkalmat, annak a fontossága, ahogy a szülő megteremti a biztonságot gyermekének. Az első három hónapban az éjjel-nappal biztosított szoros közelségével, majd egyre inkább azzal, ahogy ezt a testi közelséget csökkenti. Fokozatosan több teret nyújt a gyermeknek, megadva neki ezzel a lehetőséget arra, hogy biztonságban megtapasztalhassa magát, kibontakozó képességeit és a környezetét.
Úgy érzem bőséges útravalóval megrakodva távozhattunk az Anyakör beszélgetéséről, bár picúrjaink igyekeztek megnehezíteni mind az előadó, mind a hallgatóság dolgát.
Köszönjük szépen Kati!
-Ila Ildi-
További információk Orosz Katalin munkásságáról:
Perinatus Alapítvány a születés testi lelki egészségéért
Kheiron Transzperszonális Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központ
Nyitott Akadémia
Életkezdet Perinatális Munkacsoport
Mi az Életkezdet Perinatális Munkacsoport?
Az Életkezdet szakemberek és laikusok együttműködése akik azért dolgozunk, hogy az életünket meghatározó első, korai időszak fontossága mindenki számára nyilvánvaló legyen és helyes információk birtokában kísérhesse az érintettek lépéseit. Szándékunkban áll a perinatális időszak (fogantatástól 3 éves korig) minden problémájában hiteles, naprakész tájékoztatást adni, vagy a megfelelő fórumra irányítani a megoldást keresőket.
Találkoznál velünk?
• Kéthetente csütörtökön 10-12 óráig Anyakört tartunk együttműködésben a Kálmán Imre Kulturális Központtal, a művelődési ház termeiben. A perinatális időszakhoz kapcsolódó beszélgetésre változatos témákban hívunk szakembereket. Várjuk az anyukákat, leendő anyukákat és babáikat, vagy azokat, akiknek az aktuális téma felkeltette érdeklődését. Az alkalmak pontos helyszínét és időpontját mindig megtalálod facebook oldalunkon (facebook regisztráció nélkül is elérhető)
• Az Életkezdet Siófoki Hordozós Klub minden hónap első keddjén 10-12 óráig vár a Kálmán Imre Kulturális Központban. A klub alkalmakat Fuksz Rita, leendő hordozási tanácsadó vezeti. Facebook csoport: Életkezdet – Siófoki hordozós klub
• Körvonalazódik szülésre felkészítő előadás sorozatunk is.
• Szeptemberben újra Siófokra hozzuk a Születés Hete rendezvényt.
• Egyéb tréningről, rendezvényről illetve a fentiek pontos időpontjáról helyszínéről a honlapunkon és facebook oldalunkon találsz információt.
www.eletkezdet.hu
info@eletkezdet.hu
Facebook oldalunk: Életkezdet
YouTube csatornánk: Életkezdet Perinatális Munkacsoport