Februárban történt az Életkezdetnél

A közös munka folytatása a Felkelő Nap Egyesülettel

Február 16-án került sor a második Anya napi foglakozásra, az Életkezdet Perinatális Munkacsoport és a Felkelő Nap Közhasznú Egyesület közös szervezésében. Nagy volt a várakozás már előre: az ingyenes eseményre 18 édesanya jött el, csak ezért nem többen, mert a hely kapacitása ennyit enged.

Érkezés Nyimbe a Gesztenyés Műhelyhez
Érkezés

A három órás esemény első részében interaktív foglalkozás volt, melynek keretében a résztvevők személyes beszámolókat osztottak meg a többiekkel és sokan kapták meg azt a lehetőséget, hogy megfogalmazzák azt, mit szeretnének tanulni gyermekük nevelésével kapcsolatban.

A felvetett témákból egyöntetűen bontakozott ki az, hogy szeretnének biztosak lenni abban, hol mondhatnak nemet gyermeküknek, hol támogassák gyermekük öntörvényű szabadságát.

Műhelymunka

Lélektani szempontból ez a határok meghúzásának problémája, ezért a foglakozás következő részében erről hallhattak az anyák egy előadást, ezen az előadó kitért a személyes kérdésekre is, és így egy eleven, izgalmas beszélgetést alapozott meg a téma kibontása. A szünet utáni részben ezt a munkát folytattuk tovább, melyben az édesanyák kiscsoportban beszélték meg tapasztalataikat. A foglakozás befejezésekor szinte egyöntetű volt az Édesanyák véleménye, hogy ez a téma telitalálat volt: rengeteg kérdésre kaptak választ, az előadás hanganyagát az Életkezdet internetes elérhetőségén keresztül bárki meghallgathatja,későbbiekben ez a hanganyag olvasható is lesz.
Sok édesanya maradt a közös étkezésre.

Hanganyag elérhetősége az Életkezdet YouTube csatornáján:

A határokról
Anyakörök

A munka értékelése

A résztvevők (csupa nő) együtt megállapították, hogy a kistérségi együttműködésnek ez a formája kölcsönösen hasznos megoldás a térségben ökológiai, perinatális, társadalmi aktivitással kapcsolatos tudás elterjesztésében. Megállapodtak abban is, hogy március végére új program tervezetet fognak kidolgozni, melyben Orosz Kati vezetésével még legalább 2 rendezvényt szervezünk közösen.

február 21-én, csütörtökön az Életkezdet munkacsoport szokásos találkozása idejében személyes beszélgetésre került sor a Felkelő Nap Közhasznú Egyesület tagjai és az Életkezdet perinatális szakemberei között. Az egyórás beszélgetésben egyezették tapasztalataikat a szervezésről, kialakult kapcsolatrendszerről és leírták azokat a feladatokat, melyekkel a következő közös rendezvények szervezését hatékonyabban tudják előkészíteni. Megállapították, hogy az eddigi együttműködés apró zökkenőkkel, de örömteli módon ment végbe, a hiányosságokat fogja tudni a most kialakított együttműködési protokoll (például: résztvevőik pontosabb tájékoztatása a helyszínről, utólagos visszajelzések küldése a közös programról) hatékonyabbá tenni.

Országos ritkaság: Apanap

Február 24-én egy országos ritkaság számba menő eseményre került sor Nyimben. Az élet egyik elhanyagolt lélektani szempontból területére került sor: milyen a családban az apák részvétele.

Már az első Anya-napon megfogalmazódott az a kérés, hogy milyen jó lenne, ha férjük, párjuk is mehetne hasonlóprogramra. A második anya-napon már arról értesítettük az édesanyákat, hogy egy hét múlva egy szakértő vezetésével összehívjuk az apákat, férfiakat, akik ugyan még nem apák, de érdeklődnek az apaság kérdése iránt. Az Életkezdet munkacsoport és az Egyesület 3. közös programja két hónap alatt nagy érdeklődést váltott ki. Sok családból jelezték interneten, szóban, hogy ez a téma szóba került és örültek a lehetőségnek, különböző okok miatt csak 3 férfi érkezett a Nyimi műhelybe. A vezető, Bodor Zoltán orvos, mentálhigéniai szakember, festőművész volt. A három órás foglakozás során sok téma került szóba az apaságról és érzékelhető volt, hogy kényes és nehéz témákról van szó. A csoport végén egyértelmű volt a visszajelzés, hogy bár nem könnyű férfiaknak megszólalni személyes életükről, de rendkívül hasznos és szeretnék a folytatást.

Bodor Zoltán személyesen is hozzájárult ahhoz szakmai tudásán kívül, hogy a most induló, friss kezdeményezés sikeres lehessen. Ígérte szerint szívesen jön Nyimbe folytatni a munkát, ami perspektívát mutat a fontos kezdeményezés kibontakozásához, folytatásához, melynek társadalmi hasznossága rendkívül magas, pozitív jelentőségét számtalan kutatás erősíti meg.

Fedezd fel programjainkat :
itt a honlapunkon
Facebook oldalunkon

Scroll to Top
Verified by ExactMetrics